Bemutatkozás

Schuster Barbara

Schuster Barbara vagyok, pszichopedagógus, egészségügyi coach.
Majd húsz éve dolgozom egy egészségügyi civil szervezet vezetőjeként, ahová érintettként – sikeres gerinckorrekciós műtétem után – kerültem.

Magam is megéltem annak különbségét, hogy az első műtétemre érkezve (2002), az ismeretlentől való félelem, a rettegés vittel el szinte minden energiámat, és a felépülésem során számos dolog megijesztett, amiről előzetesen nem tudtam. Tizenegy évvel később esedékessé vált második gerincoperációmra már úgy került sor, hogy a beavatkozásra mentálisan is készültem, s ennek abszolút érzékelhető volt az eredménye.

Munkám során – az elmúlt tizennyolc évben – több száz pácienst (gyermek esetén családot) kísértem a műtéthez vezető úton, mert hiszem – és vizsgálatok is bizonyítják –, hogy edukációval, tudatos felkészüléssel, érzelmi támogatással a stressz csökkenthető, és gyorsabb, aktívabb lehet a felépülés a beavatkozást követően.

Sokféle edukációs anyagot szerkesztettem az érintett pácienseknek ebben a majd húsz évben: honlapokat, tájékoztató anyagokat, de írtam mesekönyvet a legfiatalabbaknak, és forgattunk terápiás célú dokumentumfilmet is. Munkám során kezdettől motivál az, hogy az érintettek számára legyen elérhető és hiteles információ, és rendelkezésre álljanak olyan eszközök, amelyek révén választ kaphatnak kérdéseikre, a félelmek egy részét pedig maguk mögött tudják. Személyes, egyéni felkészítő beszélgetéseket tartok az érintetteknek, amelyek végére mindenki érezhetően nyugodtabb.

Az alábbi szülői levél ezen módszerek mindegyikének hatásosságát visszaigazolja, kiemelve olyan kulcsmomentumokat, mint „biztonság” és „bízni tudás”. „A film rengeteget segített nekünk a műtéti felkészülésben, és látom a hozzászólásokból, hogy másnak is. A férjem a műtét közben is azt nézte, hogy megnyugtassa magát…Ugyanez igaz a veled való személyes találkozásra, felkészítésre. Most már elmondhatom, hogy kevésbé izgultam, mint ahogy vártam magamtól. Ez azért volt így, mert tudtunk, mi vár ránk, biztonságban tudtuk a gyerekünket, bíztunk az orvosokban és a személyzetben (egyébként mindenki végtelenül kedves volt, mindig mindent elmagyaráztak, segítettek!). Nagyon köszönünk mindent, nagy biztonságot, bízni tudást kaptunk tőletek, nem beszélve a sok-sok gyakorlati tanácsról, a lelki segítségnyújtásról!”.

A munkám hatékonyabbá tételéhez, és mert hiszek a jól megválasztott szavak erejében és tudatos kommunikációban elvégeztem a Szuggesztiók alkalmazása a szomatikus orvoslásban képzést is.

Hobbim az írás, újságírás: sokszor választok egészségügyi témát a cikkeimhez, jelenleg a Képmás Magazinnak vagyok külsős munkatársa. 2020-ben jelent meg A hátam mögött című könyvem, amely egyszerre szól a saját betegségemmel, gyógyulásommal kapcsolatos utamról, és a segítői munkámról.
(Libri, Bookline)